Programajánló

Taksonyi backgammon szakkör

 

2017. október 3-án indult el a BTDSE keretein belül a taksonyi backgammon szakkör, ami az országban egyedülálló lehetőséget adott az ostáblán játszható játékok magtanulására, illetve gyakorlására.

A pályázati program lényege, illetve célja azon tanulók foglalkoztatása volt, akik az intézményünkben fellelhető több, mint 13, többségében motoros képességekre épülő sportág mellett a szellemi sportokban is érvényesülhetnek.
A mentális képességek fejlesztése mellett fontos szerepet töltöttek be a társas, szociális interakciók a páros és csoportos munkák alatt, illetve indirekt módon tanultak meg a résztvevők hasznos szabadidő eltöltésre alkalmas játékokat.
Célunk volt továbbá egy ősinek mondható stratégiai játék felelevenítése, illetve minél szélesebb körben történő megismertetése.

Az Emberi Erőforrások Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program támogatásának köszönhetően a tanév elejétől kezdve tanulóink szellemi síkon is megmérettethették magukat a heti rendszerességgel megrendezett backgammon szakkörökön. A pályázat megvalósításának előkészületeiben sikerült időben megszerezni a kivitelezéshez nélkülözhetetlen tárgyi eszközöket. Az iskola létszámához mérten tervezett és megszerzett munkaeszköz elégnek bizonyult a foglalkozások megtartásához. A kezdeti bizonytalanság és bátortalanság után egyre többen jelentek meg ezen a kevésbé ismert, ám annál szerethetőbb társasjáték foglalkozáson. A mutatós és profi eszközök mellett további vonzó tényezőt jelentett a gyerekek számára a folyamatos versenyzési lehetőség. Egy átlag óra felépítését tekintve a foglalkozások elején egyéni és közös feladatmegoldásokkal foglalkoztunk, amiben megismerhették a táblajáték stratégiai megoldásait. Ennek köszönhetően gondolkodásuk hétről hétre fejlődött, illetve problémamegoldásuk színesedett. Ezt követően a játék és az egymás elleni versenyzés vette át a szerepet.

2018. 02. 20-án a résztvevők egy rapid házibajnokságon is részt vehettek az időszakos körülmények miatt kialakult alacsony létszám miatt.

A célcsoportot tekintve bővült a résztvevők korosztályos határa, hiszen mind fiatalabb, mind idősebb korosztály is megjelent a foglalkozásokon. A rendszeres résztvevők között korosztálytól függetlenül alakultak ki baráti kapcsolatok, illetve a különböző kor, képesség, temperamentum és gondolatvilág megjelenése kölcsönösen fejlesztette a tanulók egymás iránti elfogadását, tolerálását.
A játék eredetéből adódóan a foglalkozások alatt alkalom nyílt más kultúrák megismerésére, ami kiválóan megmutatta, hogy a játék nyelvén keresztül megszűnhetnek a földrajzi, etnikai, kultúrából adódó eltérések, különbségek is.

A program egyik részét jelentette a Mozart-hatás kihasználása. Ennek lényege, hogy a különböző logikai/matematikai feladatok, játékok alatt hallgatott bizonyos háttérzenék jótékony hatással vannak a logikai gondolkodásra, intelligenciára, illetve az egyéni tanulásra. A tanulóknak ez először furcsa volt, majd az idő múlásával már kifejezetten igényelték a halk háttérzenét.

Intézményünk tehetséggondozó tevékenységeit kifejezetten színesítettet a pályázatban való részvétel, hiszen egyedülálló módon foglalkozunk egy olyan táblajátékkal, aminek gyökerei a világ minden táján fellelhetők, hazánkban mégis kevés emberhez jutnak el. A pályázat adta lehetőséggel alkalom nyílt egy új, folyamatosan bővülő közösséget építeni, amiben elmosódhatnak a korosztályos határok.

 

A szakkörön kkészült fotók itt tekinthetők meg:

1. kép

2. kép

3. kép

4. kép

5. kép

6. kép

7. kép

8. kép

9. kép